A kkv-kon a világ szeme – ezzel a címmel szervezett kétnapos rendezvényt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara december 10-én és 11-én. A megyei kis- és közepes vállalkozások számára bemutatkozási lehetőséget biztosító különleges fórumon számos ország külföldi gazdasági szakemberei, szakdiplomatái vettek részt. A Mályi-Glass Kft. is bemutatkozott a többi cég mellett, kapcsolatokat épített.
Az a célunk, hogy Borsod-Abaúj Zemplénre és a megye vállalkozásaira irányítsuk a figyelmet – hangsúlyozta megnyitójában Bihall Tamás, a BOKIK elnöke Miskolcon, a kétnapos rendezvény megnyitóján. Hozzátette: „A kkv-k megerősítése, új külpiacok felkutatása és az esetlegesen már meglévő külgazdasági kapcsolatok bővítése sok cég esetében a fennmaradás, a további fejlődés előfeltétele. A kapcsolatbővítés lehetőségét kínálja a kamara ezzel a mostani rendezvénnyel.
Jó hírek Miskolcról
Pfliegler Péter Miskolc alpolgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy a kkv-k adják a GDP 40-45 százalékát és foglalkoztatják a keresők közel 70 százalékát, így érthető, hogy kiemelt szerephez és figyelemhez jutnak. Az elmúlt hetek jó híreit is megosztotta az alpolgármester a jelenlévőkkel. Elmondta: a kormány döntése értelmében Miskolc és térsége a közelmúltban kiemelt fejlesztési központ lett, a Bosch új munkahelyek létrehozását jelentette be, a japán Takata cég pedig ide telepíti 1000 főt foglalkoztató légzsákgyártó kapacitását. Ez az utóbbi beruházás a helyi és térségi cégek számára is új lehetőséget hordoz, hiszen a kkv-k beszállítóvá válhatnak. Ezt kiemelten támogatja Miskolc vezetése.
„Jól felfogott érdekünk, hogy a helyi kkv-k kapják meg ezeket a munkákat” – mondta Pfliegler Péter. Az alpolgármester szólt arról is, hogy csökkent a térségben a munkanélküliség, erősödik a gazdaság és a fogyasztás. Ennek köszönhetően a helyi kkv-knek is erősödniük kell, amihez az MNB Növekedési Hitel Programja is segítséget ad a kedvező kamatozású hitelekkel.
Az alpolgármester úgy fogalmazott: „A város mindent megtesz azért, hogy a cégek itthon érezzék magukat, hiszen a jól működő vállalkozások hoznak létre új munkahelyeket.”
A megye adottságai
A megye adottságait, gazdasági és logisztikai helyzetét, a folyamatban lévő fejlesztéseket Bihall Tamás, a BOKIK elnöke mutatta be a megívott vendégeknek. Beszélt a gazdaság szerkezetéről, arról, hogy a vegyipar és a gépipar a két húzóágazat – ez az exportból is látszik –, és az elkövetkezendő időszakban az autóipari termelés növekedésével számolnak. Ezeken a területeken a kis- és közepes vállalkozások teljesítménye is folyamatos növekedést mutat.
A kamara elnöke kiemelte, hogy a kkv-k szervezésének fontos eszközei a klaszterek. A BOKIK ennek szellemében hozta létre az autóipari, valamint a belvárosi gazdaságfejlesztő klasztert, és közreműködött az űripari klaszter tevékenyégében.
Az elnök előadásában bemutatta a megyénkben működő 14 ipari parkot, a Miskolci Egyetemen folyó kutató-fejlesztő munkát, és tájékoztatta a jelenlévőket a kamara szakképzésben betöltött szerepéről.
„Magyarországon építjük Európa egyik legversenyképesebb szakképzési rendszerét, az úgynevezett duális rendszert” – jelentette ki.
Vécsi György, a Miskolc Holding Zrt. elnöke a holdingot, illetve annak gazdaságfejlesztéssel kapcsolatos tevékenységét mutatta be. A délelőtt folyamán bemutatkozott még a Kárpát Régió Üzleti Hálózat is, amely a kis- és középvállalkozások határ menti kapcsolatépítését hivatott támogatni. A nap délutánján 10 vállalkozás mutatkozott be a szakdiplomaták és gazdasági szakemberek előtt, majd lehetőség nyílt közvetlen tárgyalások lefolytatására.
A Mályi-Glass Kft. is képviselte magát a rendezvényen és prezentációt tartott a jelenlévőknek. A prezentáció a mellékletben letölthető.
Pásztor Sándor, ügyvezető igazgatónk nyilatkozta a rendezvényen:
“Pozitívak a tapasztalataim a mai rendezvényről, annál is inkább, mert itt a mi megyénkben a határ menti kapcsolatok fontosak, és most tudtunk ilyen irányú tárgyalásokat folytatni. Ugyancsak megbeszélést folytattunk a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara jelenlévő munkatársával. Jó az, hogy a BOKIK helybe hozza a vállalkozásokhoz a lehetséges külföldi tárgyalófeleket.”
Forrás: http://bokik.hu/